Suzuka and her Friends

SUZUKA'S LETTER:

私の写真集の展覧会を開くことが出来て大変光栄です。

家や仕事場、そして遊びに行ったときに、写真を撮ったのですが、私と私の友達は、本当によく笑いました。

でも、その中にも真面目で厳粛な瞬間もあったんです。

他の人にもこの写真が気に入るといいなと思っています。最後にこの展覧会を企画してくれたスッルーシ ギーザ君に感謝を述べたいと思います。

スズカ

“Big honour for me I may exhibit my photo album here in this beautiful place. My friends and me we had so much laugh when we have done these pictures at home, in our school and wherever we had fun we were going. But there were serious, festive moments as well. I hope it others will like these pictures. And I’d like to say thank you for my friend, Géza Szöllősi that arranged this exhibition for me.”

Suzuka

GÉZA'S LETTER:

“Suzuka is a doll who took my heart in the first moment. She has everything what is needed, but after all the most beautiful part is her face, which shows the devotion she feels  for me and that is engraved on it forever. I knew this as soon as I put her head out from the box and she raised her look at me. We do everything together since then, such things like that it would not be appropriate some other way if she would not be Suzuka.”

Géza

Géza Szöllősi draws the material for his pictures from the internet. It is somewhat difficult to identify his technique, as it occupies a territory between photography and digital print. The chief quarry for the series Suzuka and Friends is the internet catalogues for Japanese “real dolls,” those life-size, realistic mannequins with moveable limbs. He inserts these characters into his own and others’ family snapshots. The artificial emotion painted on the faces of these dolls, intended originally for sexual purposes, gains a different, “real” meaning in these new contexts.

 


Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

My Grandmother, Mahuyu and Me, 2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Masumi and Minto, the best in the class2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Kaori recites her lesson in front of the blackboard2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Suzu plays blind man’s buff with her friends2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Mitsuba pays a secret visit to the Sex Museum2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Chirika is 12 years old2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Sumomo faints during a class excursion to the Museum of Anatomy2006, 70x100 cm, lamda pr. on alu.

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Suzuka and her daughter, Chiaki, at home2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

My Grandmother, Mahuyu, and Me, 2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Suzuka smokes her evening cigarette2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Peko spies on her sister, Ran, at the gynaecologist’s2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Akari, the best voice in the choir2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Saya in the world of man2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Yume with her albino Guinea pig2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Kasumi hasn’t eaten for days because of broken heart, 2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Hu and Peko posing2006, 100x70 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Naomi in a Lovehote2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium

Géza Szöllősi, Suzuka and her Friends

Suzuka attempts suicide in a fit of jealousy2006, 70x100 cm, lamda print on aluminium



Exhibitions

/US/ Scope New York Art Show, NextArt Gallery /H/, 2011

/D/ Galerie Schuster - NextArt Gallery /H/, Berlin, 2011

/H/ Budapest | VAM Design Gallery | 52 artists, 2008

/CK/ Prague| c2c gallery, /SK/ Bratislava| Medium gallery | Bio-Power, 2008

/A/ Vienna | MOYA (Museum of Young Art) | Young Art Europe, 2008

/H/ Budapest | Menü Pont Gallery (project-gallery of Kunsthalle Budapest), 2006 


Rieder Gábor: A gumigésa találkozása Szöllősi Gézával a boncasztalon

A japán real-doll típusú, életnagyságú és élethű babák katalógusoldalai. Szöllősi ezeket a karaktereket illesztette számítógéppel saját, illetve mások által készített amatőr családi képekbe. „Suzuka egy olyan baba, akit már az első pillanatban a szívembe zártam. Mindene megvan, ami kell, de legszebb mégiscsak az arca, amire örökre rá van vésve az irántam érzett odaadás. Ezt tudtam, amint kicsomagoltam a fejét tartalmazó dobozt és rám emelte tekintetét. Azóta mindent együtt csinálunk, még olyasmit is, amit másképp nem lenne helyénvaló. Ha nem ő lenne Suzuka.” – írja róla készítője. Suzukája pedig vallomását ekképp viszonozza: „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy kiállíthatom a fotóalbumomat.  Én és a barátaimsokat nevettünk, amikor ezeket a képeket csináltuk, otthon, vagy a munkahelyünkön, vagy amikor szórakozni mentünk. De benne vannak a komoly, ünnepélyes pillanatok is. Remélem másoknak is tetszeni fognak ezek a képek...” Szöllősi legújabb Húsprojektjéhez kapcsolódik az az Akció-fotósorozat, melyen ő maga szerepel szerelme és vágya tárgyával, az általa életre keltett, megelevenedő hússal... Az állati húsból varrott portrék és (nemi)szervek  formalinos akváriumba kerültek, melyből nyolc új mű keltett borzongással vegyes csodálatot a kiállítótér felső szintjére merészkedőkben.  

A Húsprojekt váltotta ki a legvegyesebb érzelmeket befogadóiból, kritikusaiból. Idézet néhány recenzióból: Szöllősi Húsprojektjének „… minden stációja kihívás a nagyközönség toleranciaszintje számára... néhány kiló pacal vagy sertésnyelv elég hozzá, hogy a kulturális közélet progresszívebb tagjainál is kiverje  a biztosítékot. A Húsprojekt kritikája egy szike élességével operál, és ha sokan túl merésznek érzik az alkotó válaszait, csak azért van, mert nem tették fel a megfelelő kérdést, amely természetesen az, hogy van-e élet a halál előtt?” (Győrffy László: Delicatessen – Szöllősi Géza kiállítása, Új Művészet, 2005. november). „Van a naturalizmusnak olyan foka, amely megbotránkoztatja a kortársakat. Caravaggio ma már nyilván nem tartozik ide, de Szöllősinek jó esélyei vannak.”

ArtMagazin, Vol. IV., No. 1, 2006, p. 30-31, Budapest


Hoch Bea Játék és Suzuka tíz percben

Szöllősi Géza Suzuka és barátai című kiállítása elé

Menü Pont, 2006. január 5.


Tegye fel a kezét, aki Szöllősi Géza kiállítására jött. A lent maradt kezek ellenére is látom, h hülye a kérdés: nyilván mindenki. Viszont az itt kapott információból meg az derül ki, h valójában bizonyos Suzuka csinálta a falon függő fotókat, h ezek az ő pillanatfelvételei a barátairól; Géza meg csak elintézte neki ezt a kiállítást.


De – ahogy az illedelmes japán kérdezné – who the fuck is Suzuka? 


S ha így kérdezné, az illedelmes japánból ekkor nem is a neveletlenség törne elő, hanem a lényegre tapintana rá: Suzuka szexuális célokra használatos baba, made in Japan. Ettől aztán nem is olyan, mint a mi autónk, akarom mondani, a mi babánk. A mindössze funkcionálisan kiképzett lyukakkal rendelkező európai szexkellék-babákkal ellentétben, Suzuka és barátai nagyon is perszonalizáltak – legalábbis első ránézésre. (Ám ez az első ránézés az, ami miatt – Géza állítása szerint – „gazdáik” azonnal a szívükbe zárják a Suzukákat.) Személyiségük, azaz személyesítettségük része, hogy névvel együtt árulják őket (a mi Suzukánk csak egy közülük; találkozunk itt Masumikkal, Mintokkal, Ranokkal és Yumékkal is). Stílusban különböző, cserélhető, gondosan megtervezett ruháik vannak, mint Barbienak vagy mint a papírból kivágható öltöztetős babáknak. Ráadásul nem az intim részeik, hanem fiatal és szép arcuk mutatkozik a leghangsúlyosabb testrészüknek – jóllehet ez az arc arcvonások nélküli, végeredményben egyénietlen tehát, s benne a tekintet is üres, a gazdák mellett elnéző, a semmibe révedő. Ugyanakkor odaadó és kiszolgáltatott. Vagy odaadó, mert kiszolgáltatott. Vagy kiszolgáltatott, mert odaadó. Ez a fajta megszemélyesítés a szánalmas szexkellék helyett végül is a – szánni való, ám hús-vér – prostituáltakhoz teszi hasonlatossá a babákat. Csak még annál is sokkal kényelmesebb: nem kell lemenni az utcára vagy a bárba, még a telefont sem kell felemelni; tényleg mindent lehet vele csinálni; nem sikolt, nem rohan el, nem fintorog – sőt, ugyanaz a megszeppent áhítat ül az arcán, akármi történjen is. Enni nem kér, és csak egyszer kell megvenni. Cash & carry.


Suzuka kilétét és létmódját nemcsak az határozza meg, hogy made in Japan, hanem hogy made by men, vagyis hogy olyan termék, amelyet férfiak gyártanak férfiak általi felhasználásra. Suzuka és barátai ennyiben hasonlatosak egyes, férfiszerkesztők által kiadott női magazinokhoz; ott ugyan nőkből áll a célközönség, ám a technológia azonos: férfifogyasztásra alkalmas nő-modelleket forgalmazni. Mindkét technológia azért jó, mert így a valós nőket például ki lehet hagyni a számításból.


E kiállítótérben Suzukáék elhagyják az internetes szexbaba-katalógusok lapjait, és hétköznapi környezetünkbe sétálnak be: a nappaliba, az iskolába, a múzeumba, az orvoshoz. Ettől a helyváltoztatástól két dolog lesz meghökkentő. 

Az egyik, hogy a gumi-lányok mennyire hasonlatosak a húsból valókhoz – vagy fordítva, a húsból valók a műanyagokhoz; a hasonulás irányát trükkös lekövetni. De ha ma valaki végignéz egy szalagavatózó gimnáziumi osztályon, szembeszökő, hogy azok a kamaszlányok, akik életkorukból adódóan akár lázadozhatnának is a mindenféle kényszerítő társadalmi szerepek ellen, milyen engedelmesen és reflektálatlanul veszik magukra a vágykeltés feladatát. 

E hasonulás pedig arra a másik meghökkentő felismerésre vezet, hogy a húsból való gyereklányok valószínűleg ugyanannak az instant szexualitásnak a jegyeit kénytelenek magukon hordozni a való világ mindennapi tereiben közlekedve, mint a Suzukák a guminő-ipar weboldalain. Figyelmesebben megnézve Suzuka és Yuki mintás lányka-topja is megannyi kis vaginától tarka. Suzukáéknak úgy kell ártatlan kislányként felnőniük – a táblánál felelniük, mint Kaorinak vagy a kórusban átélten énekelniük, mint Akarinak –, hogy közben mindenfelől saját áterotizált és szexuális segédeszközként kezelt női testük köszön vissza rájuk. Kasumi – aki szerelmi bánatból kifolyólag már napok óta nem eszik – lányszobáját is számos, erre a szerepkörre trenírozó elem dekorálja. Szegény Kasumi annak hiányától szenved, amit szexuális segédeszközként hogyan is élhetne meg. Saya a férfiak világában bolyongva hiába is rejti női testét férfiöltöny mögé, átlátnak-átnéznek rajta, és mégiscsak egy kacéran fürdőző meztelen nőt látnak benne – vagy bele. Mitsuba az arcára gyártott szenvtelenséggel járkál a szexmúzeum őt mint nőt formázó, bizarr tárgyai között. A nő ahhoz van szoktatva, hogy nézve van. A dolgok ezen állását John Berger már jó 30 éve felfedte: „A férfiak a nőket nézik. A nők a mások által nézett önmagukat figyelik. Ez a szereposztás … a nő önmagához való viszonyulását is" meghatározza. 

Ha így, akkor viszont érdekes lehet, hogy itt most: Suzuka néz a keresőbe, Suzuka tekintetével látunk. Vajon olyan női tekintet ez, amelyik nemcsak tudja, hogy nézik, de rátok is emeli a tekintetét, és vissza is néz? Nem, Suzuka és barátai nem néznek vissza; elrévedező tekintetük nem tudni, hol fókuszál – már ha nem eleve örökre behúnyt vagy bekötött szemmel jöttek a világra, mint Sumomo vagy Suzu. Elrévedező – vagy egyenesen kioltott – tekintetük inkább annak a női tudatnak a kivetülése, amelyik mindig annak tudatában érzékeli magát, hogy nézve van.


És ami azt illeti: who the fuck is Géza? 


Suzuka szavaiból ítélve Géza egy barát vagy jótevő. Géza saját szavaiból ítélve ő maga a gazda, aki úgy és olyannak szereti a babáját, ha annak megvan mindene, de nem néz vagy nem beszél vissza. Géza a tulajdonos, aki sejtelmesen és némileg fenyegetően megjelenik némelyik pillanatfelvétel hátterében. Ugyanakkor Géza teremt lehetőséget arra, hogy Suzuka bemutassa nekünk az ő képeit – Géza tehát közvetít. És vajon képvisel? 

Suzuka a ráolvasztott engedelmességhez illően tiltakozás nélkül lakja be ezt a bizonyos női tudatot – ám ezzel ugyanakkor csendesen és tapintatosan le is leplezi azt a társadalmi és kulturális környezetet, amelyik ezt az önképet kitermeli. Géza pedig elgondolkozik, hogy milyen is lehet ilyen környezetben és ilyen önképpel élni. Nem tudjuk meg pontosan, hogy a rácsodálkozó művész mit gondol – azt döntse el ki-ki maga; szokták mondani műalkotások esetében. Csakhogy most az, amire Szöllősi Géza művészként (férfiként?) bátran rákérdez – hogy milyen is lehet Suzukáéknak lányként felnőni és nőként létezni, saját nemük, saját testük, saját maguk tárgyiasítását  naponta átélve – nem puszta gondolatkísérlet. S mivel a „játék” az evilági Suzukák bőrére megy, nehéz megelégedni a mégoly kritikus, ám válasz nélkül hagyott pikáns kérdéssel. Mert ha ennyiben hagyjuk, ez „Játék és Suzuka 10 percben” – aki kérdez-


(…) And finally, at the back wall of the upstairs space, there is another sort of - pornography? Or perhaps Manga in an incarnation that is not drawn, but acted out by life-size, lifelike rubber dolls? This is Suzuka and Her Friends, a real phenomenon in Japan, as Szöllősi explained to me: life-size companions to order on the Internet, that provide unconditional love. 

 

With the aid of Photoshop, the artist puts the hyperrealistic Suzuka and Her friends into situations that graphically demonstrate the dangers of being a woman - in a genre comparable to Yazuka films, or snuff films, or the photographs of Nobuyoshi Araki.

 

But as Szöllősi says (referring to his prints downstairs that mix and match every sort of symbol), maybe the reason his images are so aggressive is simply that he is irritated by the fact that people would be afraid of an image (such as of a swastika, for instance). (…)


The Budapest Sun/Style, 2007/2


Suzuka and her Friends

Lambda print on metallic paper, 100x70 cm, 2006

Size: 100 cm (longer)

Series: 5 pieces