The project KITIN by Géza Szöllősi paraphrases the collective dreams of pop culture through personal myths. Instead of Blockbuster, D.I.Y. robots arrive from space to enslave humanity. Szöllősi dares to wander the no man’s land between the organic and the inorganic to propagate his mecha-insects which, in the metallic shine of chitin, melt into a frighteningly strange but snug vision. They are perfect war machines: come not only to conquer Earth but to repopulate it. In order to succeed, they exploit their human hosts and thus are aslo messengers of a new type of interracial love. 

Szöllősi Géza KITIN című projectje privát mítoszok mentén mondja újra a popkultúra kollektív álmait. Blockbuster helyett barkácsrobotok érkeztek az űrből, hogy igába hajtsák az emberiséget. Szöllősi a szerves és a szervetlen közti senkiföldjére merészkedett, hogy kitenyéssze mecharovarjait, amik a kitin fémes csillogásában olvadnak össze egy riasztóan idegen, de mégis otthonos látomássá. Tökéletes harci gépek, de nem csupán hódítani jöttek, hiszen a Föld újranépesítése a feladatuk, ehhez felhasználják az emberi gazdatesteket, vagyis ők egyben egy új, fajközi szerelem hírnökei is.

 Nemez Z Márió

Az aktuális Kitin szériám feleleveníti sanyarú gyerekorom, mikor nem juthattam hozzá nyugati játék figurákhoz, ezért összebarkácsoltam őket magam egyszerű alapanyagokból. A 80-as években nőttem fel a vasfüggöny keleti oldalán, persze így is sok nyugati termék szivárgott be az országba, de nagyon drágák voltak az akkori fizetésekhez képest. A hollywoodi filmeket is illegálisan másolt VHS kazettákon néztük. Természetesen lenyűgözött az a vizuális világ. Ilyeneket szerettem volna tervezni, készíteni.

A gesztus, hogy a gyarmati társadalmak szinte fetisizálják a birodalom vizuális motívumaikat (is), még ma is él! Főleg a harmadik világban (bár már ironikus módon ott gyártják azok tárgyiasult formáit.)

Szóval most, belehelyezkedve egy thai kisfiú helyzetébe: nem kaphatom meg a transzfórmersz figurát, ezért kimegyek a kertbe (a közeli dzsungelbe), és bogarakból összerakok egy hasonlót. A vicc az, hogy az eredmény sok szempontból különb lesz, mint az eredeti!

Ez a természet diadala, nem az enyém.

Ursula K. Heise írja a From Extinction to Electronics: Dead Frogs, Live Dinosaurs and Electric Sheeps című tanulmányában (in: Carry Wolfe (Szerk.) Zoontologies – The Question of the Animal, University of Minnesota Press, Minneapolis-London, 2003, 59-82.) hogy a Steven Spielberg-féle Jurassic Park „feltámasztott” dinoszauroszai olyan prehisztorikus kiborgok, melyek nemcsak biotörténeti korszakok és fajok között közvetítenek, hanem a természetet is összekötik a technológiával. A kihalt fajok digitális feltámadása – (re)produkciója – többek között annak a példázata, hogy a nyugati civilizációban nem csak a természet jelenléte, hanem a természet eltűnése is vizuális spektákulummá válik. A biokiborgok tehát kísértetek is egyszersmind, melyek paradox módon robusztus – ámde élőhalott – vitalitásukkal „emlékeztetnek” minket – mire is? A kultúra előtti természet „vadságára”? Az élet megzabolázhatatlanságára, mely minden művi mesterkedésen túl is utat – „szökésvonalat”(Deleuze-Guattari) – talál magának? Ezek az idealizáló megfejtések eltérülnek ebben a kontextusban, hiszen ez a természet éppen a művi mesterkedés, a digitális és biotechnológiai (re)produkció által termelődik. Vagyis az őskori kísértetek referenciája fel van függesztve, az a kérdés, hogy „milyenek” is ezek a lények pontosan, elválaszthatatlan saját kulturális/tudományos és nem utolsósorban imaginatív kompetenciánktól. A gyantába zárt szúnyog, mely a filmben a dinoszaurusz-DNS hordozója, vagyis a reprodukció eszköze, a fikcióalkotás, a vizuális produkció, vagyis az emberi fantázia médiuma lesz. Nem az őstörténethez találunk vissza általa, hanem egy olyan fantázia-narratívához, melyen keresztül eljátszatjuk „magunknak” mint humánágenseknek ember és természet humanista konfliktusát.    

 Szöllősi Géza műgyanta tömbjei hasonlóképp egyfajta fantázia-inkubátorok, melyeken keresztül megtermelődnek a popkultúra és a bioszféra hibridjei, annak a rejtélyes rovarfajnak a küldöttei, akik a Kitin című kiállítást népesítik be. A rovarokkal kapcsolatos szorongásaink egyik eredője, hogy „invazív” természetűnek véljük őket, vagyis megszállással, térhódítással, behatolással fenyegetnek. A popkultúrában az emberen túli idegenség egyik legerősebb metaforájának számítanak, olyan robotikus intelligenciának, ami imitálni képes az emberi viselkedést, ugyanakkor szörnyszerű entitásként – az evés és szaporodás törvényeinek engedelmeskedve – mégis túllép a morális humanizmus törvényein. A rovar embertelen, „inhumán”, ugyanakkor belerágja magát az emberibe, hiszen felbontja azt a faji hierarchiát, mely a természet antropocentrikus értelmezésének alapja. 

Az (óriás)rovarok, rovarszerű földönkívüliek, rovarmutánsok már az ötvenes évek óta megszállva tartják a popkulturális tudattalant (lásd pl. az ún. „big bug”-filmeket), de Szöllősi „insectiodjai” mégis újfajta konstellációt alkotnak, hiszen a kitines idegenségben már eleve benne rejlő gépszerűséget tárják fel. Az állati test iránti megszállottságáról híres művész valódi rovarelemekből létrehozott futurisztikus robotokat öntött műgyantába, melyek egyszerre gépiek, rovarszerűek és emberiek, vagyis a Jurassic Park-dinoszauruszaihoz hasonlóan a természet és a technológia szembeállítását meghaladó biokiborgok. A lények vizuális kialakítása sokat köszönhet a japán mecha-kultusznak, a keleti splatterpunk kultúrának, illetve a nyugati kontextusban még mindig sokkal ismertebb Transformers-brandnek, de a gép-rovar-ember háromszög kapcsán H. R. Giger biomechanikus művészete is megkerülhetetlennek tűnik. Giger neoszürrealista festészete a technológiává-válás különböző formáit mutatja be, mely víziókban a Gép mindig Vágygép is egyszerre, vagyis az emberi formák fémesedése, masinizálódása, „el-krómulása” stb. egyfajta technológiai erósznak van alárendelve. A Giger-féle rovarszerű idegenség tehát „erotikus” abban az értelemben, hogy az emberi forma átalakulása a polimorf perverzió jegyében megy végbe, hogy minél összetettebbé válhasson az ingerlés, befogadás, behatolás vizuális kultúrája. 

Szöllősi biomechanikus rovarjai nem követik Giger szubverzív erotikáját, inkább a heroikus fan boy-fantáziát irritálják, hiszen méretük folytán egyszerre idézik meg a merchandise- és játékipar termékeit, illetve az ékszerkészítés világát. Nem elég az, hogy a rovarok invázióval fenyegetnek, a gyűjtőszenvedélytől sújtott rajongónak mindegyik darabot meg kell kaparintania, vagyis a játék- és rovargyűjtők szubkultúrája kölcsönösen keresztbe porozza egymást a Kitin-projektben. A lépték kérdése mentén a kiállítás alcíme („Hand made Hollywood”) is világosabbá válik, hiszen itt a nagyipari professzionalizmussal szemben az individuális kézművesség esztétikája kerül előtérbe. Ez egyrészt a barkácsolás, a low-tech, a hiánygazdálkodás esztétikáját  is behozza, ugyanakkor a technológiai hiány (ki)pótlása csak erősíti a fan-art kontextus exkluzivitását. Digitális mozik, a milliós blockbusterek gigantomániája helyett itt posztdigitális miniatűröket kapunk, melyek egy szubjektív magánmitológia mentén írják szét a rovarság popkulturális nagy narratíváit.

A Kitin-mitológia ugyanakkor még születési fázisban van, hiszen nincs túl sok információnk arról, hogy a biokiborgok honnan származnak, mit akarnak, milyen szerepet vállalnak a „rovarok politikájában”(David Cronenberg)? Vagyis most még nincs története ennek a fajnak, csupán egyedi karakterek (Venus, Lucifer, Cooper stb.) és textúrák vannak, a lények a műgyanta tömbökben önmagukat prezentálják és nem keverednek interakcióba egymással. A következő logikus lépés a rovarpolitikai kiépítése, vagyis annak a narratívának a létrehozása, mely a különböző karaktereket egymáshoz és az emberhez való viszonyukban helyezi el. Természettörténet után történelem, mely szükségszerűen konfliktusba lép az emberi történelemmel, hiszen a biokiborgok „új világa” az ember fantáziapotenciálján alapul. A természet elmásítása, újratervezése, (re)produkciója itt valóban kulturális-művészi munkaként megy végbe, mely az eleven rovaranyagot inkorporálja, hogy egy olyan kísérteties hibridként termelje újra, melyben a Föld és az Ember rekvizitumai elválaszthatatlan egységet alkotnak. 

Szöllősi Géza: Kitin

2016. július 8 - július 30.

NextArt Galéria

Beetles are legally imported from Thailand

Kézműves Hollywood – Szöllősi Géza: Kitin

Sirbik Attila

Ma már szinte bármit rendelhetünk online. Szöllősi Géza meg is ragadta az alkalmat, és legújabb – bár vele kapcsolatban már nehezen döbbenünk meg bármin is –, lenyűgözően megdöbbentő kiállításához, a Kitinhez Thaiföldről rendelt legálisan beszerezhető bogarakat, amelyeket szétszedett, majd újra, egészen más formában, bogárkatonákká, filmhősökké „szerelt össze”. Gyakorlatilag megfordítja a hollywoodi filmgyártás mechanizmusait. Konkrét filmes alkotások ikonikus figuráit gyűjti alkotói habitusának fecskendőjébe, hogy egy popkulturális képzeletvilág mentén újraértelmezzen, megteremtsen, kitenyésszen egy hibrid bogárhadsereget. Míg a hollywoodi filmgyár ikonikus termékekből épít látványos blockbuster filmeket, addig Szöllősi pont fordítva jár el. A különbség annyi, hogy alkotásai nem tömegesen gyártható termékek, hanem egyedi, aprólékos precizitással kitinpáncélból, lepkeszárnyakból, bogáralkatrészekből összeszerelt hand-made alkotások.  

Szöllősi provokatív művészete egyedülálló hangot üt meg a kortárs magyar képzőművészet testkánonában, ugyanakkor könnyedén beilleszthető a nemzetközi szcéna fősodrába, ahol már az idősebb generációk képviselői (Joel-Peter Witkin, ORLAN, Cindy Sherman, Gottfried Helnwein, Andres Serrano stb.) megteremtették a rossz közérzet és horror  kultúrájának posztmodern hagyományát a testábrázolásban. Szöllősi többek között a nagy sikerű Taxidermia és Ópium című filmek látványvilágához is nagyban hozzájárult. Nem áll tőle távol tehát a filmes világ sem. Számtalan műfajban képviselteti magát, egyik legkarakteresebb vállalkozása a 2003-ban elkezdett Hús-projekt, melyben nyers állati húsból varr össze emberi nemi szervek és portrék preparátumait szimuláló szobrokat. Többek között részt vett a prágai Galerie Rudolfinum Decadence Now! című nagyszabású kiállításán a fent említett világsztárok között. A projekt eredeti tervei szerint Szöllősi hússzobrai Prága mellett a brnói House of Art páros kiállításán is szerepeltek volna Witkin fotóival, de Brno városának vezetősége váratlan politikai döntésével felülbírálta a kurátorok koncepcióját, és visszavonta Szöllősi műveit a rendezvényről. Ezután a frissen elkészült kiállítási anyag a budapesti Roham Galériában került bemutatásra, amely független intézményként nem volt kitéve a cenzúra meg-megújuló (adott esetben a politikai korrektség álcáját viselő) erőinek. Legújabb projektje Kitin címmel került kiállításra a budapesti NeXT Art Galériában, de kiállították már Miamiban is. 

A Szöllősi-féle bogarak kialakulásának folyamatába bele van kódolva az emberi önlealjasítás sztoikus erőfeszítése, hangozzék ez bármennyire is paradoxonként. Szöllősi már régóta vonzódik a szerves anyagokhoz. Most valóban, ahogyan Nemes Z. Márió a kiállításhoz írt szövegében fogalmaz, az alkotó a szerves és a szervetlen között elterülő senki földjére merészkedett. Kérdés azonban, hogy létezik-e senki földje, vagy az inkább jól kijátszható stratégiák terrénuma csupán. Az évezredek óta profán bölcseleti megfontolásokból antropomorfizált bogarak Szöllősinél az emberhez képest mintha fordított szerepet játszanának egy metaforikus térben. Elidegenedés helyett kitinfalú elidegenítés. Ezek a bogarak ugyanis felidéznek bennünk egyfajta borzongató bizonytalanságot önmagunkkal szemben is. A bogarak dögön élnek, zabálnak és fertőznek, más fajok halála nekik lakoma. Melyik „bolygóról” érkeznek ezek a transzformer bogarak?

A Kitin „Handmade Hollywood”, ahogyan a cím is sugallja egyfajta fake az eredeti Hollywoodhoz képest. De mit is jelent az eredeti Hollywood? Hosszú lenne kivesézni, az azonban biztos, hogy a társadalmi képzelet formái leírhatatlanok lettek a nagy amerikai filmgyártás által teremtett minták nélkül, illetve az is, hogy a kortárs világ bonyolultságáról tudomást sem vevő hollywoodi filmek többsége nem épp veszélytelen játékszer. De Szöllősi inkább a narratív szálakat háttérbe szorító blockbuster filmek látványvilágával operál, ezen filmek képzelet szülte ikonikus hőseivel. A blockbuster erős marketingháttérrel rendelkező, magas koncepció mentén készült, multifunkcionális audiovizuális termék, mely egyben új technológiai truvájok (pl. hang, speciális effektek, digitális effektek) bemutatóterme. Műfaji hibriditást eredményez, valamint kitermeli a Sztárt mint folytatólagos terméket. A “hook-the book-the look” azaz a történet, a küllem és a nézőt fogyasztásra csábító elem mint arany triumvirátus szerepel legfontosabb összetevői között. Ahogyan az ebbe a kategóriába tartozó Predator-filmek, úgy Szőllősi alkotásai is felmagasztalják a látványelemeket. Az biztos, hogy nem lesz szükségünk Chemotoxra, csupán annyi a dolgunk, hogy gyönyörködjünk ezekben a különleges alkotásokban. 

Új Művészet, 2016